Kühne Ede

Kühne Ede (Edward) Hamburgban született 1838.május 16-án. Apja Kühne Edward a rajna-westfaliai Bochum városában gépgyáros volt, egyik alapítója a Kühne-Mayer, később Bochumer Verein néven világhírűvé vált acélipari cégnek. Iskoláit Kölnben végezte, apja csődje után kénytelen volt megszakítani tanulmányait és rajzolói állást vállalt a berlini Schwartzkopf-féle lokomobil gyárban, ahol 1862.március 1-ig dolgozott. Összeköttetéseik révén még ebben az évben Odesszában kínálkozott számára mezőgazdasági gép-forgalmazó állás. Az egyik életrajzi forrás szerint el is utazott a távoli orosz városba, az iiteni munkának azonban előfeltétele a mezőgazdasági gépek szerkesztésének, szerelésének és kezelésének elméleti-gyakorlati elsajátítása. Ezért 1856-ban Magyarországra jött és az itt működő Pabst-Krauss műhely miatt útját Mosonban megszakította. Itt Krauss és a művezető megbetegedése következtében rámaradt a műhely vezetése. Csakhamar megbarátkozott a számára ismeretlen szakmával és hiába óvták németországi hozzátartozói a "vad" Magyarországon való megtelepedéstől, ő nem akarta elszalasztani a számára kínálkozó "nagy lehetőséget", az önálló vállalkozást. Nem sokkal később - 1861-ben - a Bécsbe helyezett dr. Pabst Henrik és a megbetegedett Krauss Frigyes helyett Kühne Ede vezette a gyártelepet és 1864-ben ki is vásárolta azt. Társa a szintén vállalkozó szellemű Robert Ludwig württembergi gazda lett, akitől 1869-ben megvette annak üzletrészét is.

1868-ban feleségül vette Winter Károly tekintélyes mosoni gabonakereskedő Anna nevű lányát, a halála után a cég tulajdonlásában jelentős szerepet játszó későbbi Mamát. A házasságból öt gyermek született: Károly, Berta(ifj. Rauchbauerné), Anna (Németh Elemérné), Lóránt és a fiatalon meghalt Ágoston. A feleség vagyona erősítette a vállalkozást, amelyik saját gyártmányaival már eredményesen szerepelt az 1873. évi bécsi és az 1874-es budapesti kiállításokon. Ugyanebben az évben vásárolta meg a gyár mai főépülete helyén álló üres főhercegi cukorgyárat.

Kühnét 1900-ban beválasztották a párizsi világkiállítás bíráló bizottságába. Családias vállalatvezetésének első szociális jellegű intézkedése az 1882-benkezdeményezett munkás-betegsegélyező egylet volt. Pontosan meg nem határozott betegsége sokáig nem gátolta abban, hogy kézben tartsa a vezetést, sőt még betegsége idején is szüntelenül gyarapította technikai, műszaki ismereteit. Az 1895/96-os évektől kezdődően azonban személyesen már nem tudott részt venni a gyár vezetésében, többször és hosszabb ideig pihent és keresett gyógyulást az egyik Davos-i szanatóriumban. Aktív vezetői korában sem vállalt semmiféle országos iparpolitikai vagy közéleti szerepet, Mosonban viszont alapítója volt a Moson-városi Takarékpénztárnak és a Mosoni Tűzoltó Egyletnek és tagja volt a vármegyei Törvényhatósági Bizottságnak.

Moson vármegyén túlnövő híre, sikerei nemcsak üzletmenetben hoztak számára megbecsülést, hanem igen korán, már 1868-ban elnyerte az uralkodó (I. Ferenc József) legfelsőbb elismerését. 1873-ban megkapta a koronás arany érdemkeresztet. 1878-ban vagy 79-ben pedig a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Az 1896 évi millenniumi kiállítás után harmadosztályú vaskorona renddel jutalmazták.

1903.december 13-án reggel K. Károly a gyárkapun kifüggesztett értesítésen tudatta főnökük elhalálozását, a hirdetményen az is olvasható volt, hogy arra a hétfőre és a temetés napjára mindenkinek bérlevonás nélküli munkaszünet járt. A 64 éves korában hosszú betegség után elhunytat végakarat szerint a gyár asztalosműhelyében ravatalozták fel. Az ott készült egyszerű koporsóba helyezett hamvait a mosoni temető egyik díszsírhelyén - a most is gondozott Kühne-kriptában - helyezték örök nyugalomra. A temetés napján a magyaróvári vármegyeházán és Moson összes házán gyászlobogó lengett, temetési menetet a munkások, tisztviselők, barátok és a tisztelők végtelen sora képezte.